Legendák a Dunána Kisfaludy és a Hableány Lapátkerekes Gőzhajók története

A Kisfaludy Lapátkerekes Gőzhajó története

A 19. század elején a Balaton vizén még csak vitorlások és evezős csónakok közlekedtek, a tó körül utazni lassú és bizonytalan vállalkozás volt, a rossz minőségű utakon szekerekkel zötykölődtek az utazók, vagy napokig tartó kerülővel, révészhajókkal jutottak el egyik településről a másikra. Ebben a helyzetben hozott forradalmi változást Széchenyi István kezdeményezése, aki felismerte, hogy a gőzhajózás a tavon is nagy lehetőségeket rejt. 1846-ban Hertelendy Károly zalai nemessel közösen létrehozták a Balaton Gőzhajózási Társaságot.

Széchenyi és társai első gőzhajójukat a reformkori irodalom egyik jeles alakjáról, Kisfaludy Sándor költőről nevezték el. Kisfaludy „A Balaton” című költeményében gyönyörű sorokban örökítette meg a tó szépségét, így kézenfekvő volt, hogy a gőzös az ő nevét kapja. Az építés az Óbudai Hajógyárban kezdődött, itt készült el a fa hajótest, amit utána lovasfogatok vontattak a Balaton partjára. A 40 lóerős gőzgépet Angliából szerezték be, alkatrészeit tengeri úton szállították Magyarországra. A végső összeszerelést Balatonfüreden végezték el.

1846. szeptember 21-én, Széchenyi 55. születésnapján bocsátották először vízre a Kisfaludyt. A gőzhajó első próbaútján Balatonfüredről Kenesére ment, az út egy órát vett igénybe, és olyan lelkes fogadtatásban részesült, amire még a bécsi udvar titkosrendőrei is felfigyeltek, és jelentéseikben a békés ünneplést gyanús politikai tüntetésként festették le.

A Kisfaludy akkoriban nemcsak technikai újdonságnak számított, hanem egyfajta úszó társasági szalon is volt. A belső teret Széchenyi felesége, Seilern Crescence grófnő álmodta meg, fehér-arany burkolatok, mahagóni oszlopok és hatalmas tükrök tették elegánssá az utasteret. A tágas fedélzeten ebédlő, könyvtár, párnázott ülések, sőt hűvösebb időkre fűthető kabinok is rendelkezésre álltak, alkalmanként pedig élőzenével is szórakoztatták az utasokat.

A több mint 200 fő szállítására alkalmas gőzös hamar népszerű látványosság lett a tehetősebb utazóközönség körében, és 1847 tavaszától menetrend szerinti járatként is üzemelni kezdett. A főként üdülő szezonban közlekedő gőzös fellendítette a Balaton környéki települések idegenforgalmát, és idővel a szélesebb középosztály is megengedhette magának, hogy fedélzetén megtapasztalják a balatoni sétahajózás élményét.

Pár évvel indulása után a Kisfaludy fontos hadászati szerepet is kapott. Mivel az 1800-as évek közepén még nem volt a tó déli partján vasút, a gőzös volt a leggyorsabb közlekedési eszköz a térségben, így az 1848-49-es szabadságharc idején nemcsak turistákat szállított, hanem sebesült katonákat, hadi postát, parancsokat, sőt fegyvereket is. Az osztrák hatóságok hamar fel is figyeltek a gőzhajó stratégiai jelentőségére, és parancsot adtak a megsemmisítésére. A hajó akkori kapitánya, Bíró Pál leleményességének köszönhetően azonban törekvéseiket nem koronázta siker. A gőzöst nappal a part menti, sűrű nádassal benőtt öblökben rejtegették, a kazánt is leállítva, hogy ne füstöljön, és csak este engedték a tavon közlekedni. A helyi lakosok is aktívan közreműködtek a hajó bujtatásában, figyelmeztették a legénységet, amint osztrák katonák közeledtek.

A hajsza hónapokig tartott, de a Kisfaludy végül nem került az ellenség kezére. A szabadságharc leverése után a Habsburg hatóságok lefoglalták ugyan a hajót, és osztrák katonai felügyelet alá került, de 1850-től újra menetrend szerint közlekedhetett.

A szabadságharc után még négy évtizeden keresztül szállított utasokat a Balatonon, idővel azonban nagyon elhasználódott, és a fejlődő vasúthálózat, valamint az időközben megjelenő modernebb hajók lassan átvették tőle a főszerepet. 1887-ben indult el utolsó útjára, ezután kivonták a forgalomból és szétbontották.

A Hableány Lapátkerekes Gőzhajó története

A Kisfaludy balatoni sikere után két évtizeddel, 1867-ben Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön – aki maga is nagy rajongója volt a hajózásnak – nem kisebb tettre vállalkozott, minthogy a Dunán hajózva eljut Pestről Párizsba, a világkiállításra. Mivel ezt az utat előtte még soha senki nem tette meg Európa vizi útjain keresztül, a tervet hatalmas kíváncsiság övezte. Széchenyi Ödön célja az volt, hogy merész vállalkozásán keresztül bizonyítsa a magyar gőzhajózás rátermettségét, valamint, hogy a kiállításon bemutassa a magyar hajógyártás eredményeit.

Tervéhez olyan gőzösre volt szüksége, ami strapabíró, de elég kicsi és keskeny ahhoz, hogy a legsekélyebb folyókon és szűk csatornákon is kényelmesen tudjon közlekedni. Megrendelésére Adolf Hörcher tervei alapján 1866-ban épült meg a Hableány, amely minden feltételnek megfelelt, hossza mindössze 20 méter volt, szélte 3,66 méter, merülése csupán 46 cm.

A Hableány 1867. április 6-án indult útnak Pestről, a kapitány maga Széchenyi Ödön volt. A legénység rajta kívül egy kormányosból, egy gépészből, egy fűtőből, valamint egy szakácsból állt. A több mint 2000 kilométeres utat 43 nap alatt tették meg. Végighajóztak a Dunán, majd átkeltek a Lajos csatornán, és folytatták útjukat a Majna–Rajna folyamrendszeren egészen Strassbourgig, onnan pedig Franciaország belvízi csatornáin jutottak el a Marne folyóra, majd a Szajnára 1867. május 18-án.

Széchenyi Ödön útját végig nagy érdeklődés övezte, bátor vállalásáról újságcikkek születtek, a gőzös pedig egyenesen a párizsi világkiállítás egyik szenzációja lett, gépek kategóriában aranyérmet is nyert. A hajót kikötéskor Jules Verne köszöntötte, akit annyira megihletett a Hableány története, hogy ez inspirálta későbbi, “A dunai hajós” című regényét. A hajón Verne mellett III. Napóleon francia császár is megfordult, feleségével, Eugénia császárnéval együtt részt vettek egy rövid sétahajózáson. A császár elismerése jeléül francia becsületrend kitüntetést adományozott Széchenyi Ödönnek, aki ezzel a rendhagyó úttal beírta magát az európai hajózás történetébe.

A világkiállítás után a Hableány nem tért vissza Magyarországra, Széchenyi eladta egy híres francia fényképésznek, Félix Nadarnak. A Kisfaludyhoz hasonlóan a Hableányt sem kerülték el a történelem viharai, az 1870-ben kirobbanó francia-porosz háborúban hadigőzösként szolgált. A háború végén a győztes poroszok hadizsákmányként magukkal vitték Németországba, és a Rajnán üzemeltették személyszállító hajóként, ahol 1874-ben tragikus véget ért pályafutása, egy kazánrobbanás következtében elsüllyedt.

Lapátkerekes gőzhajók a jelenben

A Kisfaludy és a Hableány kalandos története jól mutatja a magyar hajózás 19. századi fejlődését és nemzetközi sikereit. A Kisfaludy elsőként teremtett rendszeres gőzhajó-forgalmat a Balatonon, míg a Hableány bebizonyította, hogy egy magyar építésű hajó képes bejárni Európa vízi útjait. Mindkét gőzhajó a reformkor innovációjának és a magyarok leleményességének jelképe lett.

A két legendás gőzhajó története azonban szerencsére nem ér itt véget. A 21. században mindkettő újjászületett, igaz, némiképp modernizált formában. 2007-ben a Hableány, majd 2014-ben korabeli fényképek és tervrajzok alapján megépült a Kisfaludy korhű mása is. Bár működésük korszerűsített, és a jelenkor technikai elvárásaihoz igazodik, megjelenésükben hűen idézik a reformkori Magyarország hangulatát.